Az év színésze 2025

Nagy Ervin

  • Verseny: Az év színésze 2025
  • Bemutatkozás: Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész, televíziós személyiség, producer, politikus.

    1999-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Budapesti Katona József Színház szerződtette. Itt 2020-ig volt társulati tag. Sokoldalú művész, több szerepkörben kapott bizonyítási lehetőséget, sikerült elkerülnie az alkatának megfelelő skatulyákat.

    Prózai színészként és énekes szerepekben is nagy sikert aratott. A Szegedi Szabadtéri Játékokon a rendező, Eszenyi Enikő rábízta a Marica grófnő táncos-komikus szerepét, partnere Lukács Gyöngyi világhírű operaénekes volt. Kivételes mozgáskultúráját Bozsik Yvette produkciójában gazdagíthatta. A legjobb fizikai adottságú színészek között tartják számon. A talizmán, illetve a Ledarálnakeltűntem című darabokban akrobatikus betétekkel ejtette ámulatba a közönséget.

    Sokat foglalkoztatott filmszínész annak ellenére, hogy a színházi feladatokat helyezi előtérbe. Első komolyabb filmes sikerét A Hídember című filmben érte el Kossuth Lajos szerepének megformálásáért.

    2009-ben a Varázsfuvolában Papageno szerepét alakította. Partnerei világhírű operaénekesek voltak, többek között Miklósa Erika és Polgár László.
  • Díjak/elismerések: Pécsi Országos Színházi Találkozó A legjobb 30 év alatti férfi színész. (2002)

    Máthé Erzsi-díj (2003)

    Súgó Csiga díj (2003, 2005)

    35. Magyar Filmszemle: A legjobb mellékszereplő (2004)

    Vastaps-díj – Különdíj (2007)

    Jászai Mari-díj (2012)

    Dunaújváros díszpolgára (2012)

    Magyar Művészetért díj (2013)

    Arany Medál díj (2019)

    Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi epizódszereplő (2020)
  • Facebook link: https://www.facebook.com/NagyErvinoldala
  • Instagram link: https://www.instagram.com/nagy_ervin_hivatalos
A nevezés QR kódja:
QR-Code dieser Seite

Regisztráld magad, vagy lépj be szavazás előtt és akkor értékes nyereményeket kaphatsz!