Az év színésznője 2025

Ullmann Mónika

  • Verseny: Az év színésznője 2025
  • Bemutatkozás: Magyar színésznő. 1976-tól gyermekszínészként játszott több gyermekfilmben és televíziós produkcióban, nyolcévesen szerepelt először a Nemzeti Színházban. Az Írtam a bátyámnak egy dalt című dallal részt vett az 1981-es Táncdalfesztiválon. Az ebben az évben bemutatott Vuk című rajzfilmhez kiadott kislemezen hallható Moncsicsi című dallal gyakorlatilag beénekelte magát a hazai popkultúrába. Gyermekkorában vonzódott a tánchoz, különösen a néptánchoz.

    1991-ben végzett az Állami Balettintézetben. 1993-ban felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára majd 1997-ben megszerezte színészi diplomáját. 1991 és 1994 között Novák Ferenc táncosaként dolgozott.

    1994-től játszik színpadon, elsőként a József Attila Színház színpadán lépett fel, ahol 2011-ig a társulat tagja is volt, majd szabadúszó lett. Az ország több színházában is felkérték különböző szerepek megformálására. 2013-tól 2016-ig a Miskolci Nemzeti Színház művésze volt. Vendégként játszott a Budapesti Operettszínházban, a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Békéscsabai Jókai Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a Soproni Petőfi Színházban és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Az utóbbi időkben az Orlai produkció előadásaiban szerepel.

    A színházi munkái mellett számos filmben és televíziós produkcióban is szerepelt, szereplője volt az Égigérő fű című filmnek, a Szomszédok című teleregénynek és a Barátok közt című televíziós sorozatnak. Szinkronizál is.
  • Díjak/elismerések: József Attila-gyűrű (2003, 2007)

    Miskolci Nemzeti Színház – az évad színésznője (2015)

    Városmajori Színházi Szemle – legjobb epizódszereplő (Caragiale: Zűrzavaros éjszaka - Veta) (2016)

    Vidéki Színházak Fesztiválja – legjobb női alakítás (Miller: Pillantás a hídról - Beatrice) (2016)
  • Facebook link: https://www.facebook.com/ullmannmonika
  • Instagram link: https://www.instagram.com/ullmann.monesz
A nevezés QR kódja:
QR-Code dieser Seite

Regisztráld magad, vagy lépj be szavazás előtt és akkor értékes nyereményeket kaphatsz!