Az év színésznője 2025

Gryllus Dorka

  • Verseny: Az év színésznője 2025
  • Bemutatkozás: Magyar színésznő. Apja Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője; édesanyja Kőváry Katalin Jászai Mari-díjas rendező. 1990–95 között az Ef Zámbó Happy Dead Bandben énekelt, mindemellett 1993–94-ben Tereskovával együtt is fellépett.

    A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1998-ban szerzett diplomát Benedek Miklós osztályában. A Vígszínházban volt szakmai gyakorlaton 1996–98 között.

    A főiskola elvégzése után, 1998-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. 2001-ben közreműködött édesapja, Gryllus Dániel Családi kör című lemezén. 2003-ban a Dallas-Pashamende című film forgatása miatt fel kellett mondania a társulatnál, mivel a színház nem akarta elengedni filmezni. Azóta szabadúszó, jelentős időt tölt Németországban. Már korábban is dolgozott Rolf Schübel német rendezővel, aki többször felvetette, hogy próbálja meg a németországi karriert. Ehhez a végső lökést a színházi szerződésbontás és Geszti Pétertől való válása adta, amit súlyosbított a honi bulvársajtó túlzó érdeklődése is.

    2010-ben Arany Medál díjat kapott a Látogatás című filmben nyújtott alakításáért.
  • Díjak/elismerések: 2005 – a Dallas Pashamende filmben nyújtott alakításáért a legjobb színésznőnek járó Ezüst Nyílvessző-díjat nyerte Szocsiban rendezett 11. „Faces of Love” Filmfesztiválon.

    2010 – Arany Medál díj – Az év színésznője közönségdíj

    2011 – az Osztrák Filmakadémián jelölték „legjobb női színésznő” díjra a Látogatásban nyújtott alakításáért.
  • Facebook link: https://www.facebook.com/dorka.gryllus
  • Instagram link: https://www.instagram.com/dorkagryllus
A nevezés QR kódja:
QR-Code dieser Seite

Regisztráld magad, vagy lépj be szavazás előtt és akkor értékes nyereményeket kaphatsz!